Mi kell ahhoz, hogy ne tűnjön el még több cég? Így látják a családi vállalatok.

A KSH legutóbbi adatai szerint 2017-ben csúcsot döntött a magyar vállalkozások száma: több mint 700 ezer működő vállalkozást jegyeztek, amelyek közül minden hetedik új volt. Utóbbiak esetében azonban azt is látni lehet, hogy egy év után minden ötödik megszűnik és három év után csupán minden második képes folytatni működését. Várhatóan a képet tovább árnyalja majd, hogy a járvány nagysága és lecsengése rendkívül bizonytalan. A nemzetközi gazdasági szervezetek a globális GDP 1,9 százalékos csökkenését vetítik előre, a Policy Agenda legfrissebb prognózisa szerint pedig hazai szinten akár 5-7 százalékos GDP-zuhanás is elképzelhető,  ami nem csak az újonnan alapított, de a régóta jól működő vállalatok számára is óriási kihívást fog jelenteni.

„A K&H támogatási stratégiájának egyik fontos területe a vállalkozásösztönzés. Öt évvel ezelőtt hívtuk életre a K&H családi vállalatok kiválósági díjat, hogy elismerjük azokat a cégeket, amelyek jól átgondolt és kidolgozott stratégiával tudatosan építik működésüket. Ők azok, akik a mostani nehéz helyzetben is példát és bevált gyakorlataik alapján utat mutathatnak a vállalatok számára. A megrendelések visszaesése és a fizetési határidők kitolódása ugyanis pénzügyi nehézségekhez vezethet, ami a költségek újragondolására, valamint fizikai és humán erőforrás csökkentésre késztetheti a cégeket. A gyors döntések most szinte elengedhetetlenek, azonban a hosszútávú gondolkodás az, ami egy céget több generáción át életben tud tartani” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Beszámoló a májusi webklubról

A klub első részében Schiller Márk arról beszélgetett tagjainkkal, hogy magánemberként hogyan élik meg a járványt, milyen generációs különbségeket fedeztek fel a karanténban és a