A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány közel 80 nehéz családi háttérrel élő magyarországi és határontúli gyermeknek és fiatalnak kínál térítésmentes részvételt és lehetőséget a hasznos tudás megszerzésére természettudományos és művészeti, valamint önismereti és diák mentorképző nyári táboraiban.
Tanító térben, a Nyíri erdőben, a Duna-Tisza közének egyik legszebb homokpusztai tölgyes ligeterdejében, erdei állatok és számos madárfaj élőhelyének közvetlen szomszédságában, egy közel 2 km hosszú tanörvénnyel határolt erdei iskolában az Alapítvány tizenegy éve szervezi meg táborait.
A természettudományos és művészeti táborok tematikája 2019-ben az EGYENSÚLY fogalma köré szerveződik. Az egész tábori közösséget összefogó programok mellett a gyerekek érdeklődésük szerinti műhelyekre bontva az egyéni és közösségi élmények és tudás feldolgozásával, az adott terület egy-egy jeles képviselőjének vezetésével egész hetes projektmunkát folytatnak, melyek bemutatására a hazautazás előtti napon kerül sor. Az idei táborban képzőművészeti, dráma, zene-tánc és természettudományos (fizika-kémia és biológia-földrajz) tehetségműhelyekben a megismert információkat elemzik, dolgozzák fel.
A közösségi tanulást egészítik ki és színesítik a Messzehangzó Diákakadémia meghívott előadóinak a tematikához köthető előadásai.
Vendégeik:
- Grecsó Krisztián – József Attila-díjas költő, író: „Szegeden jöttem rá, hogy bármeddig húzom, előbb-utóbb muszáj felnőttnek lennem.”
- Domokos Gábor – Építészmérnök, matematikus, a világhíres Gömböc feltalálója
- és Rodics Katalin – A Greenpeace munkatársa, kutató-biológus, farkasok, papagájok, csimpánzok, delfinek, énekesmadarak és afrikai elefántok megmentője.
„Légy önmagad, mindenki más foglalt”
Oscar Wilde gondolata segítséget nyújt a kamaszok számára szervezett nyári, önismereti tábor tematikájának feldolgozásában. Hogyan legyek önmagam egy közösségben? – Az önismereti munkát a közös gondolkodás és a szabad alkotás örömei egészítik ki a tábor sokoldalú programjában.
„Tíz éve várjuk, hogy hívjatok”- válaszoltak a kérdésünkre az egykori Táborozóink, akiket azzal a szándékkal hívtunk meg a Diákmentor képző táborunkba, hogy tapasztalataik emlékével és kölcsönös tanulással váljanak a következő évek önkéntes csapatának elkötelezett tagjaivá.
A digitális világ szédületes sebességgel változik. Az ADATKALAND napközis tábor programjának célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek digitális tudását élvezetesen javítsa és így észrevétlenül csökkentse a helyzetükből adódó, a digitális világ területén érezhető lemaradásukat.
A gyermekek tábori pályázatainak elbírálásában, a program szervezésben és lebonyolításban felkészítő tréningen készülő önkéntes szakemberek csapata vesz részt.
„Más helyen vagyok… Másokkal vagyok… Mást csinálunk… Máshogyan érzem magam… Máshogyan viselkednek velem… Máshogyan viselkedem…”