Néptáncos ismerőseim mesélik: a Magyarországgal szemben zajló nemzetközi hecckampány eredménye, hogy idén a magyar együttesek alig kaptak meghívást külföldi fesztiválokra, eseményekre. Amikor rákérdeznek a miértre, hasonló választ kapnak, amit magam is hallok külföldi útjaim során: országunkról, politikánkról, kommunikációnkról csak rosszat olvasnak a sajtóban, nem értik, mi történik nálunk, ezért inkább nem kockáztatnak.
Idén szeptemberben Dél Koreában megszervezik a „népművészet olimpiáját” (az előző ilyen rendezvénynek, nyolc esztendővel ezelőtt éppen Magyarország adott otthont), és a dolgok jelenlegi állása szerint mi nem veszünk részt rajta, mert nem akad rá kilencmillió forint, hogy a világ legjelentősebb, népi kulturával foglalkozó rendezvényén a magyar hagyományokat bemutassuk. Szakemberek sem utazhatnak ki, hogy az UNESCO-díjas magyar táncházról beszéljenek (melyet több országban, például Lengyelországban és Szlovákiában is rólunk másolnak), és néptáncosok sem, hogy ezeket az értékeinket bemutassák. Pedig a nemzetközi népművészeti fesztiválszövetség, vagyis a CIOFF által megszervezett találkozó célja az lenne, hogy a rendezvény rövid időtartamára egyetlen országba gyűjtse a világ különböző pontjairól, mindazokat, akik saját tradíciójuk, néptáncaik és népzenéjük megőrzésén fáradoznak. Ezzel nemcsak hagyományos kultúrájuk átörökítését szolgálják, de közösséget teremtve, az alkotás, szórakozás örömét átélve, teljesebbé teszik saját és környezetük életét. Ez a rendezvény fóruma az egymás megismerésének, és kiváló országimázs építő is egyben, hiszen ezen mindenki részt vesz, aki számít ezen a szakterületen, és akkor még nem is beszéltünk az eseményeken részt vevő hazai és külföldi turisták százezreiről.
Induljunk el a kályhától: nyolc esztendővel ezelőtt, Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök fővédnöksége alatt nyolcvan ország kétezer kétszáz táncosa és zenésze érkezett Magyarországra a III. World Folkloriáda elnevezésű népművészeti olimpiára. A tíz napos, több városban zajló programsorozat eseményein főként eredeti, autentikus néptáncokat láthattak a nézők, de akadt példa a hagyományokból gyökerező, ám stilizált, populáris táncok bemutatására is. A vendégek házigazdája ezerhatszáz hazai gyermek és felnőtt táncos volt, így a rendezvény komoly szerepet játszott a népi kultúra iránt érdeklődő magyarok közösségbe szervezésében is. Munkájukat majd háromszáz önkéntes segítette: népművelők, egyetemisták, pedagógusok, a rendező városok polgárai, akik csoportkísérőként, tolmácsként, ügyelőként járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Az eseménysorozat augusztus 22-én Budapesten zárult: vasárnap este mintegy kétezer táncos, zenész, koreográfus, mesterember indult le a Várból a Hősök terére. Míg a megnyító kiemelt szereplői a gyermektáncosok voltak, a zárórendezvény az idős mesterekre, a hagyományok őrzőire fókuszált. Amikor a felvonuló menet a Hősök terére ért, a magyar idős táncosok kezdő lépéseivel lassú körtánc kezdődött, s bolerószerűen, folyamatosan bővülő, koncentrikus körökbe rendeződött a színes vendégsereg. Az egyre növekvő létszámú, egyre dinamikusabb tánc végén, a drámai csúcsponton a táncosok féltérdre ereszkedtek a középpontban álló, magyar és külföldi idős táncosok előtt. A letérdelő, körökbe rendeződött tömeg, s rajtuk keresztül az egész fesztivál ily módon hajtott fejet a hagyomány és az azt ápoló, továbbadó mesterek előtt.
Mádl Ferenc köztársasági elnök akkor így méltatta a rendezvényt: „ A XX. század modern, ipari társadalmai fokozatosan fölszámolták azokat a közösségeket, melyek századokon át meg tudták őrizni ősi kultúrájuk örökségét. Ma egyre kevesebb helyen lehetünk biztosak abban, hogy a hagyományok hagyományos módon is megőrizhetők. Ezért vált szükségessé, hogy a modern civilizáció mentse meg a múlt kincseit, amelyiknek ereje korábban megsemmisüléssel fenyegette. E felelősség vállalását bizonyítja ez a rendezvény is. A nemzeti identitás, a hazaszeretet a legtermékenyebben a kultúra értékeiben élhető meg. Saját műveltségük, szellemi örökségük őrzésével a világ népei nemcsak önmagukat, hanem egymást, az egész emberiséget gazdagítják.”
A magyar eseményre népes delegációval érkeztek meg a koreaiak, akik akkor már tudták, hogy nyolc esztendő múlva ők lesznek a sorosak, és a magyar rendezőknek váratlan kérdéseket tettek fel. Arról érdeklődtek például, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényre mi hány kilométer autópályát építettünk és hány új szállodát az érkező turistahadak elszállásolására. Ez a hozaállás jelzi, hogy ők komolyan készülnek: milliós nagyságrendben várnak érdeklődőket a szeptemberben Anseong városban megszervezett eseményre.
A világtalálkozóra – mely idén a viág egyik legjelentősebb kulturális eseménye! – nyolcvan-kilencven ország képviselőit várják fellépőként, és másfél millió turistával számolnak!
A zökkenőmentes lebonyolítás érdekében külön beruházásokat hajtottak vége, többek között stadion és egy hatalmas park is épült. Az esemény során színházi, színpadi előadások, worshopok adnak lehetőséget hazánk bemutatására, és ez kiemelkedő alkalom Magyarország kulturális értékei mellett a turisztikai desztinációk népszerűsítésére is. Már ha ott leszünk: jelen pillanatban úgy néz ki, hogy nincs pénz még a repülőjegyek megvásárlására sem.
Pedig volna kit kiküldeni. Mivel a CIOFF kizárólag amatőr együttesekkel, civil közösségekkel foglalkozik, ezeken a fesztiválokon kivétel nélkül magas szakmai színvonalon működő amatőr együttesek vesznek részt. A magyarországi tagszervezet (Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége) úgy döntött, hogy ezúttal nem egy város együttese, hanem a magyar CIOFF fesztivált szervező városok néptáncegyütteseiből válogatott „nemzeti keret” utazzon ki. Ennek megfelelően a Hungaroca Néptáncegyüttes munkanév alatt próbáló csapat tagjait a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes, a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes, a ráckevei Kéve Néptáncegyüttes és a nyíregyházi Nyírség Táncegyüttesből verbuválták. Tizenkilenc táncos, négy zenész, valamint hagyományos népi mesterségeket űző alkotók utaznának (utóbbiak amellett, hogy termékeiket bemutatják és árusítják, kézműves foglalkozásokat is tartanának), összesen huszonnyolc fő.
Tokkal-vonóval kilencmillió forintra van szükség, a jelentkezési határidő és a kifizethető repülőjegyek foglalásának végső ideje április végén lejár. A szervezők hiába futnak fűhöz-fához, hiába írnak leveleket és kérvényeket minden döntlshozónak, némely helyekről még válasz sem érkezik. Ahonnan igen, onnan is egyelőre csak ígéretek vannak, pénz annál kevésbé: úgy tűnik, Magyarországon nincs kilencmillió forint arra, hogy a világ idei legjelentősebb népművszeti eseményén az UNESCO szellemi örökségének díjával elismert magyar kultúrát bemutassuk.
Akinek módjában áll támogatni a kérném, hogy forduljon hozzám bizalommal!