A magyar családi vállalatok kihívásai német és olasz szemmel nézve

Az élet úgy hozta, hogy az egyetem elvégzése után 26 éves korában tudományos háttérrel, de üzleti tapasztalatok nélkül átvegye a családi vállalatuk vezetését. Nem a saját döntése volt. Azért volt szükség erre, hogy életben maradhasson a cég, amit ő gyerekkora óta ismert és otthonának tekintett. Ilyen örökség átvétele kereszt is lehet, ha muszájból, erkölcsi kötelességből történik. Az ő belépése sikeres volt – még mindig él a cég -, szemben az egyik unokatestvérével, aki később a túl nagy teher miatt öngyilkosságot követett el.

A családi cég után egy brazil céget vezetett, ahol csak a fiú családtagok dolgozhattak, a lányok pedig csak részvényesként lehettek jelen a cég életében. A sok testvér és unokatestvér között nehéz volt összhangot teremteni.

Magyarországon jórészt középvállalatokról beszélhetünk. Az alapító tulajdonos a vezető, ő tölti be a kulcsszerepet. Az első generációsok termék orientáltak és nem piac- vagy ügyfélorientált emberek. Ez kincsként is felfogható, de gyakran kockázatot is jelent. Szellemisége a cégnek is kulcsfontosságú. Van, aki csak a saját cégével foglalkozik és nem hajlandó kitekinteni a piac irányába. Van, aki az alkalmazottak irányába sem nyit és nem bátorítja az alkalmazottakat arra, hogy kreatívak legyenek. Sokan nem is szeretnének tovább növekedni, inkább megmaradnak egy elért szinten. Pedig a kifelé nyitás, a forrásmegosztásban és a tudástranszferben való részvétel szükséges.

Saját tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a piacokat nemzetközi szinten is ismerni kell. Ő csak regionális szervezet részeként tudott annak idején túlélni. Érdemes tehát a határokat átlépni és más országoktól tanulni. Mindig a legjobb külső segítséghez kell folyamodni, ez segít az orientációban. Az igazi szakértő drága, de megtérül. Ismerősök és barátok tanácsaira nem alapozhatunk.

Azt tanácsolja a magyar vállalkozóknak, hogy fektessenek az emberekbe és nemcsak pénzügyi értelemben. Ha nincs jó HR-s, kockázat keletkezik, a HR erőforrásokat pedig strukturált módon érdemes fejleszteni. Élni kell az állam által biztosított eszközökkel, de kell egy megfelelő hozzáállás is a vállalatokban a fejlődéshez. Ha ez hiányzik, akkor a külső erőforrások is hiábavalók.

Így aztán a pénzügyi vezetőnk kérdésére: „Mi van, ha befektetünk az emberekbe és elhagyják a céget?” vállaltvezetőként kérdéssel válaszolhatunk: „Mi van, ha nem fektetünk be és ott maradnak??

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Beszámoló a májusi webklubról

A klub első részében Schiller Márk arról beszélgetett tagjainkkal, hogy magánemberként hogyan élik meg a járványt, milyen generációs különbségeket fedeztek fel a karanténban és a